Festés

ajanlatkero-gomb.jpg

Szobafestés

szinkivalsztas.jpg

Felmérés

Szakértőink elsőször fölmérik a helyszínt, meghatározzák a feladat kiterjedését és a megvalósítás módját és lépéseit, aminek fényében árajánlatot és megvalósítási ajánlatot tesznek.

A kolléga színmintát visz magával. Kérésre ajánlatot tesz a bútorokhoz, fényviszonyokhoz, szoba jellegéhez és céljához illő színek alkalmazására.

A terep előkészítése

Az előkésítés vagy a termek kiürítéséből és vagy a bútorok és a padló, valamint a le nem szerelhető világítótestek és konnektorok teljesen biztonságos letakarásából áll. Időben ez a precizitást igénylő folyamat nem keveset vesz igénybe.

festes-feeling2.jpg

Felület-előkészítés

Ebben a fázisban a festendő felületeket kell olyan állapotba hozni, hogy a festés tökéletesen a várt eredményt hozza. Amennyiben felpúposodott vagy pereg a festés, mindenképpel le kell azt vakarni, aztán glettel teljesen sima, egyenletes felületet létrehozni. Amennyiben erős az alapszín, amit világossal akarunk helyettesíteni festés alapozás szükséges. Stb. stb. A fentiek teljesítése nélkül a munka nem vállalható.

Festés

Miután az előkészítő munkákkal elkészültünk, jöhet a festés. Előbb mintafestést készítünk egy kis felületen, hogy még egy finom korrekcióra lehetőség nyíljon a színezésben, aztán jön a nagy felületek festése, valamint a szegélyek precíz meghúzása.

festes-feeling3.jpg

Ellenőrzés

Valamennyi munkafolyamatunk befejezéseképpen – a felület-előkészítést követően is – a munkák ellenőrzése történik, amelynek során soha nem a munkát végző, hanem a kollégája végzi az ellenőrzést, hogy a legkisebb hibákat is kiszűrjük.

Takarítás

Természetesen igyekeztünk a terep előkészítése során tökéletes takarással biztosítani a felületek védelmét, ám a finom por ellen nincs tökéletes védelem. Mi úgy adjuk át a terepet, hogy a megbízó semmi oda nem illő elemet ne találjon, sem egy festékfoltot parkettán, szögön, bútoron, sem port.

Átadás

A mi munkánk értékét az átvevő öröme és elégedettsége adja. Mi ezért dolgozunk, és ezt a pillanatot ki nem hagynánk a világért sem.

Mázolás

Felmérés

Szakértőink elsőször fölmérik a helyszínt, meghatározzák a feladat kiterjedését és a megvalósítás módját és lépéseit, aminek fényében árajánlatot és megvalósítási ajánlatot tesznek.

A kolléga színmintát visz magával. Kérésre ajánlatot tesz a bútorokhoz, a fal színéhez, fényviszonyokhoz, szoba jellegéhez és céljához illő színek alkalmazására.

A terep előkészítése

Az előkésítés vagy a nyílászárók leszereléséről és állványra helyezéséből, vagy a bútorok és a padló, valamint a nyílászárók üvegfelületeinek teljesen biztonságos letakarásából áll. Bútorok helyben történő festése esetén a padló letakarása a feladat.

Felület-előkészítés

Ebben a fázisban a festendő felületeket kell olyan állapotba hozni, hogy a festés tökéletesen a várt eredményt hozza. Amennyiben megvetemedett a nyílászáró, faipari szakmunkára is szükség van, csak utána kezdhető el a mázolás. A fentiek teljesítése nélkül a munka nem vállalható.

Mázolás

Miután az előkészítő munkákkal elkészültünk, jöhet a mázolás. Előbb kisebb felületen, hogy még egy finom korrekcióra lehetőség nyíljon a színezésben, aztán jön a nagy felületek mázolása, valamint a szegélyek precíz meghúzása.

Ellenőrzés

Valamennyi munkafolyamatunk befejezéseképpen – a felület-előkészítést követően is – a munkák ellenőrzése történik, amelynek során soha nem a munkát végző, hanem a kollégája végzi az ellenőrzést, hogy a legkisebb hibákat is kiszűrjük.

Takarítás

Természetesen igyekeztünk a terep előkészítése során tökéletes takarással biztosítani a felületek védelmét. Mi úgy adjuk át a terepet, hogy a megbízó semmi oda nem illő elemet ne találjon, sehol egy zavaró festékfoltot.

Átadás

A mi munkánk értékét az átvevő öröme és elégedettsége adja. Mi ezért dolgozunk, és ezt a pillanatot ki nem hagynánk a világért sem.

Festés, mázolás

Cégünk vállalja a festés-mázolás sikeres kivitelezéséhez szükséges anyagok és szerszámok beszerzését, valamint szállítását. A munka díjtalan felmérése során, munkatársunk segít kiválasztani a megfelelő színeket, hogy azok harmóniában legyenek a burkolatokkal és a bútorokkal. A díszítőfestéshez, referencia képekkel állunk rendelkezésére.

Kőműves munka, burkolás

Cégünk vállalja a munkálatokhoz szükséges anyagok beszerzését, szállítását, mozgatását, valamint a keletkezett építési törmelék konténerbe való kitermelését és az ehhez szükséges területfoglalási engedélyek megkérését az önkormányzatoknál.

Galériaépítés

Vállaljuk vas-faszerkezetű galériák építését, hegesztését, a vasanyag beszerzését és szállítását. Az alja, teteje burkolását pozdorjával, lambériával vagy gipszkartonnal.

Gipszkarton szerelés

Vizes, salétromos falak elburkolása gipszkartonnal, a vizes fal lekezelése után. Fémszerkezetű állmennyezet és szigetelt válaszfalak építése gipszkartonból, majd a hézagok banázsolása speciális gipssze és szalaggal.

Anyagbeszerzés

Elsődleges az anyagbeszerzésnél a megfelelő minőségű festékek, vakolóanyagok és ragasztók vásárlása, a lehető leggazdaságosabb árakon. Cégünk a szállítást a rendelkezésünkre álló kisteherautóval végzi.

Elsősorban Budapest területén vállalunk szobafestést, mázolást, tapétázást, laminált parkettázást, dekorlécezést.

I. osztályú minőség, versenyképes árak !

A kíválló minőség és ügyfeleink megelégedettsége fontos nekünk! A tökéletes végeredmény érdekében kizárólag minőségi termékekkel dolgozunk!

Számos jó ötlettel rendelkezünk, hogyan is lehet egy lakást kifesteni, tapátézni, díszíteni!

Festés

Régi felületen a vastag festékréteget le kell kaparni. Ezután a poros falat mélyalapozzuk.

Ezt követően a fal glettelése következik, egy-két rétegben. A glettet simára csiszoljuk; végül következik a falak tényleges festése, díszítése.

Mázolás

A mázolás első lépése a fa csiszolása. Ezt követően porolunk, majd tapaszolunk.

Ekkor befejeződtek az előmunkálatok. Ezután történik meg a felület alapmázolása.

A mázolt réteget átcsiszoljuk, leporoljuk. A lakkgittelést és a zománcozást követően be is fejeződtek a munkálatok.

Tapétázás

  • Az új tapéta felviteléhez előbb a régit le kell bontani.
  • A szobafestéshez hasonlóan, itt is mélyalapozás jön.
  • Aljazattapétát készítünk és a széleit elgletteljük.
  • Ezeket követően kezdődhet maga a tapétázás, illetve fűrészporos tapétánál a színrefestés.

Laminált parkettázás

  • Az aljzatot kiegyenesítjük.
  • A habfóliát lefektetjük, összeragasztjuk.
  • Ekkor kezdődhet a laminált lapok lerakása, vagyis maga a laminált parkettázás.
  • Végezetül, a lerakott parkettát szegélyezzük.

Dekorléc

A dekorelemekkel változatossá és különlegessé varázsolhatjuk lakterét, munkahelyét. Polisztirolhabból készült, különféle alakzatú és stílusú elemeket használunk. Bármilyen fajta kisebb hibát el lehet fedni ezzel az eljárással.

Miért dekorelemek? Mert csak az önök képzelete szab határt! Ezek a dekorelemek remekül mutatnak-, különleges és egyedi lesz tőle az egyszerű festett fal is!

Festhetőek, könnyűek, könnyen kezelhetőek. Úgy- és oda helyezzük el, ahogy önöknek tetszik. Úgy- és olyanra festjük, ahogy megálmodta!

Amennyiben felkeltettük érdeklődésüket - legyen szó festésről, mázolásról, tapétázásról, laminált parkettázásról vagy dekorlécezésről -, forduljon hozzánk bizalommal!

Kérjen előzetes helyszíni felmérést, melyet MOST INGYEN biztosítunk!

Önnek csupán a szakértelmet és a minőséget kell megfizetnie, amikor az Aktív Szobafestést választja!

CSAK EGY HÍVÁS A MINŐSÉGI FESTÉS!®

ajanlatkero-gomb.jpg

Sári János Asztalosmester

Tel: 06-70/ 325-1825

E:mail: asztaloskonyhahu@gmail.com

Ingyenes helyszíni felmérés és árajánlatkészítés Budapesten és környékén